Riederauer Richárd

karigazgató

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében diplomázott, szolfézs-zeneelmélet-karvezetés szakon.
2001-ben került a Magyar Nemzeti Férfikarba (korábbi nevén Honvéd Férfikar) karénekesként, majd később szólamvezető lett. 2009 novemberétől a kórus karnagya.
Ezzel párhuzamosan a Budapesti Operettszínházban több előadás zenei munkatársa, zenei vezetője, a Müpában is több nagyszabású koncert és a Bernarda Alba című musical zenei vezetője.
Szimfonikus hangszereléseit és kórusátiratait hallhatjuk lemezeken, koncerteken – többek között az MR Szimfonikusok, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában.

A főiskolai évek alatt Csemiczky Miklósnál tanult zeneszerzést. Szerzeményeit hallhatjuk filmek betétdalaként, zenéjeként és népszerű előadók lemezein. 2007 óta a Pécsi Balett számos darabjának zeneszerzője.

2020 februárja óta a Magyar Nemzeti Férfikar karigazgatója.

Díjak:
Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) 2013
Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) 2025