GYIK

Gyakran ismételt kérdések

A Magyar Nemzeti Férfikar (korábbi nevén Honvéd Férfikar) katonákból áll?

Nem, a Magyar Nemzeti Férfikar nem katonakórus, bár többek között, a Honvédelmi Minisztérium is támogatja. Civil énekesek alkotják, több, mint negyvenen. A ‘Honvéd Férfikar’ név a múlt emléke, melyet büszkén vallott magáénak 75 évig az intézmény. Az eredetileg a Honvéd Központi Művészegyüttes kórusa néven, 1949-ben megalakított férfikar a rendszerváltás után vette fel a Honvéd Férfikar nevet, tagjai azonban nem katonák, hanem hivatásos énekművészek.

Miért maradt meg a „Honvéd” név?

A Honvéd Férfikar életében és művészi munkájában is nagy szerepe van a tradícióknak és a folytatólagosságnak. Fennállásának több, mint hét évtizede alatt vívta ki azt a hazai és nemzetközi elismertséget, és érte el azt a kimagasló szakmai szintet, ami a jelenkori kórus sajátja. A Honvéd Férfikar mint név komoly identitást jelentett, és jelenlegi képviselői tisztelettel tartoznak az együttes születésének körülményei és alapító tagjai felé. 2024-től a Honvéd Férfikar név alatt működő kórus a profiljához és céljaihoz közelebb álló Magyar Nemzeti Férfikar néven folytatja művészi munkáját.

Mit jelent az, hogy „professzionális férfikar”

Ez azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Férfikar tagjai hivatásos énekművészek, a kórusban való éneklés pedig a főfoglalkozásuk. További különlegessége, hogy világszerte is igen kevés, ekkora létszámmal rendelkező hivatásos férfikart találunk. Európában hazánkon kívül Észtországban és Oroszországban van ilyen művészi intézmény. 

Hogyan dolgozik a mindennapokban a Magyar Nemzeti Férfikar?

Egy hivatásos kórus fő feladata kettős: egyfelől a (Magyar Nemzeti Férfikar esetében igen jelentős) repertoár folyamatos frissítése, másfelől pedig az új feladatok végrehajtása, az új műsorok, operák, oratorikus, crossover és egyéb művek betanulása. Délelőtti és délutáni szólam- és összpróbák, hétköznapi és hétvégi előadások, különböző saját szervezésű hangversenyek, bérletelőadások valamint protokolláris rendezvényeken való megjelenés is a napi munka részét képezi. 

Melyek a Magyar Nemzeti Férfikar protokolláris megjelenései?

Ezek azok a műsorok, melyekkel a Magyar Nemzeti Férfikar különböző állami, valamint a támogató minisztériumok által szervezett ünnepségeken jelenik meg, művészi programjával emelve a rendezvény vagy állami szintű esemény színvonalát. Ezen megjelenések a nagyközönség számára általában nem nyitottak, nem megtekinthetők.

Kik voltak a Magyar Nemzeti Férfikar karnagyai?

Vass Lajos, Maklári József, Kis István, Pődör Béla, Zámbó István, Tóth András, Pálinkás Péter, Drucker Péter, Strausz Kálmán. Jelenleg Riederauer Richárd vezeti a kórust.

Hol próbál a Magyar Nemzeti Férfikar?

A Magyar Nemzeti Férfikar próbatermei, illetve székhelye a 1087. Budapest, Kerepesi út 29/b, ‘A’ épület első emeletén találhatók. Ha az általános munkarend szerint próbál a kórus, akkor a napi munkavégzés itt zajlik.

Hol hallható a leggyakrabban a Magyar Nemzeti Férfikar?

A Magyar Nemzeti Férfikar minden évben önálló hangversenyekkel áll a közönség elé, valamint immár hagyományos résztvevője a Magyar Állami Operaház, az Erkel Színház, a Nemzeti Színház produkcióinak. Az évi rendes bérletsorozat helyszíne a Pesti Vigadó. Emellett a Férfikar a legrangosabb zenei fesztiválok, zeneünnepeknek is rendszeres szereplője, úgy a legnagyobb szabadtéri színpadokon, mint a Zeneakadémián, vagy a Művészetek Palotájában.

Mely országokban turnézott a Magyar Nemzeti Férfikar?

A Magyar Nemzeti Férfikar (még Honvéd Férfikarként) az együttesi kereteken belül eddig több, mint 50 országban vendégszerepelt, négy kontinensen, az előadásszám pedig lassan eléri a harmincezret.

Milyen felkéréseknek tesz eleget a Magyar Nemzeti Férfikar?

A skála sokszínű, szinte felsorolhatatlan a különféle rendezvények, előadások, hangversenyek sora. Operaházak, színházak, hazai és nemzetközi fesztiválok, városnapok, iskolák zenei rendezvényei egyaránt szerepelnek a palettán. Az ‘interaktív énekórák” sorozat az általános – és középiskolák termeibe is elviszi a komolyzenét, eddig közel tízezer gyermekhez.

Milyen díjakkal ismerték el eddig a Magyar Nemzeti Férfikar tevékenységét?

A Magyar Nemzeti Férfikar (még mint Honvéd Férfikar) elnyerte a Prima Primissima díjat, a Bartók-Pásztory díjat, a Magyar Örökség díjat pedig kétszeresen: egyszer a Honvéd együttes részeként, majd 2013-ban önállóan is. Megkapta továbbá a nívós Academie Charles Cros Grand Prix du Disque elismerést is.

Hogyan léphetek kapcsolatba a Magyar Nemzeti Férfiarral?

Levélben: Magyar Nemzeti Férfikar, 1087 Budapest, Kerepesi út 29/b.
Email-ben: ferfikar@honvedart.hu
Facebook-oldalunkon: facebook.com/hferfikar

Hogyan értesülhetek a Magyar Nemzeti Férfikar eseményeiről?

Ennek több módja is van. A Férfikar honlapján folyamatosan megtalálhatóak a legfrissebb információk, csakúgy, mint a közösségi oldalainkon. Amennyiben pedig közvetlenül szeretne értesülni a Magyar Nemzeti Férfikar hangversenyeiről, színházi közreműködéseiről, valamint egyéb újdonságokról a házunk tájáról, feliratkozhat hírlevelünkre.

Hogyan tudok jegyet, illetve bérletet vásárolni?

Bérlet- és jegyigényeket a saját szervezésű produkciókra az események helyszínén mindig árusítunk. Amennyiben azonban biztosra szeretne menni, kérjük, írja meg jegy- vagy bérletigényét a ferfikar@honvedart.hu mail címre!

Hogyan jelentkezhetek meghallgatásra?

A Magyar Nemzeti Férfikar rendszeresen tart próbaénekléseket, azonban nem kizárólag előre meghirdetett időpontokban, hanem a jelentkezések függvényében is. A jelentkezőket kérjük, hogy jelezzék jelentkezési szándékukat, emailben, egy szakmai önéletrajz kíséretében! A meghallgatások időpontjáról minden aspiránst értesíteni fogunk.