Kodály koncertek, Zrínyi lemez és interaktív énekórák

A Honvéd Férfikar a 2017–18-as évadban is folytatja hangversenybérlet-sorozatát.

A Honvéd Férfikar a 2017–18-as évadban is folytatja hangversenybérlet-sorozatát. A helyszín új lesz, nem az MTA díszterme. Az évad terveiről Strausz Kálmán karigazgató ad tájékoztatást.

Két koncerttel emlékezünk Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára: Kodály és a népzene, illetve Kodály és a költészet témájú hangversenyekkel. A harmadik hangversenyen Liszt ritkán hallható remekművét, A négy elem címűt adja elő az énekkar, és természetesen lesz crossover hangversenyünk is.

Az utóbbi években több különleges CD-t is megjelentetett az énekkar. Említsük meg Liszt Ferenc: Szent Szaniszló oratóriumát vagy az Elfeledett remekművek c. lemezt, melyen Brahms Alt-rapszódiája és Rinaldo kantátája, valamint Liszt: Les morts c. gyászódája hallható. Lesz folytatás a lemezkiadásban is?

Szeretnénk lemezre rögzíteni Zrínyi koncertünk anyagát: Dohnányi Ernő szinte ismeretlen Zrínyi-nyitánya és Kodály: Zrínyi szózata mellett Vajda János: Zrínyi c. kantátáját, amelyet a mi felkérésünkre alkotott a zeneszerző, és amelynek 2016. október 11-én volt az ősbemutatója a Magyar Tudományos Akadémián.

Az elmúlt években interaktív énekórákon lépett fel a férfikar itthon, Erdélyben és a Felvidéken. Folytatódnak ezek a koncertek is?

Igen, szeretnénk folytatni, mert nagyon fontos, hogy minél több gyerek szerezzen koncertélményt, és kerüljön közelebb a komolyzene szépségeihez iskolai keretek között is. A gyerekek érdeklődők, élvezik a hangversenyt, megértik a rövid elemzéseket, okosan válaszolgatnak a kérdésekre, és a legbátrabbak vezénylik is az énekkart.

Széles a Honvéd férfikar operarepertoárja is.

Valóban, az elmúlt években több opera előadásában is partnerei lehettünk a Magyar Állami Operaháznak, és a jövőben is igyekszünk eleget tenni a felkéréseknek, de ne hagyjuk említés nélkül a honvédségi koncerteket sem. Úgy gondolom, a Honvéd Férfikar nagy erőssége, hogy ennyire sokszínű repertoárral rendelkezik, hiszen Európa kevés hivatásos férfikarának egyikeként komoly felelősségünk van a kóruskultúra ezen részének ápolásában és továbbfejlesztésében.

2017. június 05.

Brahms Német requiemje a Honvéd Férfikar hangversenyén

Brahms Német requiemje a Honvéd Férfikar hangversenyén

A Honvéd Férfikar 2018-19-es évadának első bérletes hangversenyén, 2018. október 26-án 19 órakor az Olasz...

tovább
42 év szolgálat – hűség és megújulás

42 év szolgálat – hűség és megújulás

2018. utolsó meleg szeptemberi napjaniak egyikén búcsúztatta el a Honvéd Férfikar a nyugdíjba vonuló...

tovább
Mikor megyek Galícia felé

Mikor megyek Galícia felé

2018. március 29-én az M5 Esti kérdés című műsorában Csemiczky Miklós és Strausz Kálmán beszélgetett a...

tovább