Könnyű nyári koncert magyar szerzőkkel

Megteltek a Zenetudományi Intézet udvarának széksorai a Honvéd Férfikar június 24-i, a Múzeumok Éjszakája keretében előadott hangversenyén.

Megteltek a Zenetudományi Intézet udvarának széksorai a Honvéd Férfikar június 24-i, a Múzeumok Éjszakája keretében előadott hangversenyén. A műsorban Kodály Zoltán és Bartók Béla művei mellett részlet hangzott el Farkas Ferenc: A bűvös szekrény c. vígoperájából. Két népszerű kortárs zeneszerző, Vajda János és Gyöngyösi Levente egy-egy darabja után a meglepetés-bemutató Katona Tamás: Szemek, mindenható szemek c. műve volt. Katona Tamás a Honvéd Férfikar művésze, most komponistaként is bemutatkozott. A közönség őszinte tetszéssel fogadta a zenedarabot, amint nagy tapsokkal honorálta az énekkar teljesítményét is.

A nyári koncerthangulatot teljessé tette, hogy a műsorszámok között Strausz Kálmán, a Honvéd Férfikar vezetője ismertette az egyes darabok és zeneszerzők, valamint a férfikar zenei és történeti kapcsolódásait, a kiválasztás szempontjait: például hogy Kodály Zoltán volt az, aki amellett, hogy kórusművet is írt a kórusnak, felemelte szavát a Honvéd Férfikar megmaradása érdekében, amikor a politika fel akarta számolni az 56-os forradalom után.

A koncerten közreműködött: Sipos Marianna, Töreky Katalin és Csíki Gábor (ének), Nagy László Adrián (zongora).
Vezényelt: Riederauer Richard, Strausz Kálmán

2017. június 25.

Magyar Nemzeti Férfikar: új néven folytatja a Honvéd Férfikar

Magyar Nemzeti Férfikar: új néven folytatja a Honvéd Férfikar

Bécsi vendégszereplés, jubileumi ajándékkoncert a békéért, tematikus hangversenyek a Pesti Vigadóban,...

tovább
Szeptemberben bécsi turnéra indul a Magyar Nemzeti Férfikar

Szeptemberben bécsi turnéra indul a Magyar Nemzeti Férfikar

Rendkívül különleges programmal indítja évadát a Magyar Nemzeti Férfikar: új nevét képviselve Bécsben...

tovább
Zenei ismeretterjesztő program a Honvéd Férfikar művészeivel

Zenei ismeretterjesztő program a Honvéd Férfikar művészeivel

Interaktív énekóráikon minden korosztálynak – az ismeretek mellett - élményt igyekszik átadni. A...

tovább