Megújult névvel és arculattal indítja hangversenysorozatát a Magyar Nemzeti Férfikar (korábbi nevén: Honvéd Férfikar), amelynek immáron harmadik éve a Pesti Vigadó ad otthont. A 2024/25-ös zenei évadban a kórus négy alkalommal várja majd közönségét.
A sorozat első hangversenyén, a MÁV Szimfonikus Zenekarral közösen október 30-án Cherubini d-moll Requiemje mellett Barber Adagio című művének férfikarra kiegészített változatának ősbemutatójával emlékezik az elhunytakra a kórus.

Luigi Cherubini (1760-1842) Firenzében született, mégis többnyire a francia zene történetében találkozunk a nevével. Húszéves korában írta első operáját, néhány évvel később utazott Párizsba, ahol letelepedett, és az ottani olasz operaház zenei vezetője lett. Az idők folyamán rendkívüli tekintélyre tett szert: tisztelte, és fontos feladatokkal bízta meg őt Napóleon, kitüntették és Becsületrenddel, 1822-től haláláig a párizsi Conservatoire igazgatója és a francia zenei élet teljhatalmú ura volt. Művei közül operái emelkedtek ki, elsősorban a Medea és A vízhordó. Utóbbi az ún. szabadító opera egyik legelső példája, melyet azután sok zeneszerző követett, bizonyos mértékig ennek hatása alatt komponálta Beethoven is a Fideliót. Zenéje nagy kortársai, Haydn, Mozart és Beethoven bécsi klasszikus stílusához kötődik. Rendkívül nagytudású zeneszerző, óriási műgonddal komponált, a maga korában sikeres és elismert volt, hiányzik azonban műveiből az az érzelmi fűtöttség és a zseninek az a megfogalmazhatatlan, de félreismerhetetlen jelenléte, amely három nagy bécsi kortársát jellemezte. Két requiemet komponált, az elsőt 1816-ban (c-moll). Ez a mű feltűnést keltett azzal, hogy a szerző nem alkalmazott benne szólistákat, csak kórust és zenekart. Húsz évvel később komponált d-moll Requiemje még tovább egyszerűsíti az apparátust: ebbe a műben lemond a női hangokról is, kizárólag férfikart társít a zenekarhoz. Mintha szándékosan kötné meg saját kezét, egyfajta aszkézissel utasítja el azokat a zenei eszközöket, melyek a művet élvezhetővé, zenei élménnyé tennék, és kizárólag a szigorú mondanivaló közlésére szorítkozik. A héttétes művet hallgatva, helyenként a gregorián korálisokat recitáló szerzetesek kórusa juthat eszünkbe.

Samuel Barber (1910-1981) amerikai-ír származású, részben muzsikus szülők gyermeke volt, akinek zenei tehetsége már kisgyermek korában megmutatkozott. Hétéves korában már komponált, tízéves korában operát írt, és már ekkor elhatározottan zeneszerző akart lenni. Híres zeneszerző volt, műveit a legnagyobb amerikai művészek adták elő, Antonius és Cleopatra című operájával avatták fel 1966-ban New Yorkban az új Metropolitan Operát.
1936-ban komponált 1. vonósnégyesének lassú tételét dolgozta át vonós zenekarra, ez az Adagio című mű rendkívül népszerűvé vált azután, hogy a NBC Szimfonikus Zenekara Toscanini vezényletével bemutatta 1938-ban. Hangneme b-moll, a gyász hangneme. Nagy ívforma, egy halkan induló, majd fokozatosan felerősödő, mély szomorúságot kifejező téma alkotja az egész darabot. A mű közepén hatalmas fokozás végén bekövetkező csúcspontja után hirtelen nagy csend következik, azután a zene fokozatosan elcsendesedik. Az Adagiot játszották Albert Einstein temetésén és 2001-ben Londonban, a szeptember 11-ei New Yorki támadás áldozatainak emlékére rendezett gyászünnepségen.
(Szöveg: Fenyő Gábor)
A felemelő és megható program csendes elmélyülést és emelkedett pillanatokat egyaránt hoz az emlékezni kívánó hallgatóság számára.

Műsor:
Samuel Barber: Adagio
Cherubini: d-moll Requiem
Km.: MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Riederauer Richárd

Támogató: MMA